I. rész: Találkozás a Fekete erdő királyával

 "A tündérek olyan icipicik, hogy egyszerre csak egy érzés fér meg bennük."

Pán Péter c. film

Prológus

 Finix Blumen szorosan behúzta szárnyát, majd nagy levegőt vett és kilépett a sáros földútra.

A kezdetektől fogva tudta, hogy eljön az idő amikor meg kell tennie az első lépést a külvilág felé. Azt hitte még van ideje, de rájött, hogy tévedett amikor egy nagy szárnyas denevér bezuhant az ablakán, szétszórt üvegszilánkokat hagyva maga után.

A denevért az angyalok küldték, megüzenve, hogy Életlélek lett és kötelessége elmenni Fellegvárba, ha megkapta az üzenetet. Mert ha nem, annak súlyos következményei lesznek a jövőben.
Rá nézve biztosan.

Mit volt mit tenni, Finixnek mennie kellett.
Nem is lehetett volna jobb, mint Életléleknek állni és szolgálni egy csapat angyalt a Fellegvárban. Finix repdesett az örömtől mikor megtudta, hogy felfigyeltek rá ebben az eldugott koszfészekben, amit történetesen Szárdernek hívtak. Itt éldegélt, egyedüli tündérként és csak néhanapján dugta ki a fejét a házából. Ha ünnepség, vagy rendezvény támadt, kilátogatott rá. Ha kellett elbeszélgetett az itt élőkkel, de szoros barátságot senkivel nem tudott kialakítani. Sokszor érezte magát kívülállónak, mikor azt látta, hogy a szomszédai milyen jó kapcsolatot ápolnak másokkal. Ellenben Finix bármennyiszer próbált közelebb kerülni másokhoz, mindig elutasításban részesült. Pusztán azért, mert tündér volt.

Amióta itt lakott, egyszer sem kérdezték meg ki ő és honnan származik. Elfogadták személyét, de egy hangyányit sem nyitottak felé. A tündér nő egy időben próbált barátságos lenni az itt lakókkal, de amikor próbálkozásai kudarcba fulladtak, abbahagyta. Mindig a közönyösség fakó fátylával találta szembe magát, ami az összes Szárder lakó szemében lapult.

Most, hogy végiggondolta, nem is bánta, hogy nincs barátja.
Talán jobb is így - gondolta.

Ha már a szülei elhagyták amikor ő még kicsi volt és emiatt egyedül kellett élnie, akkor egy támogató anya, apa, vagy barát jelenléte megnehezítette volna a dolgát. Hosszú évekig egyedül élt. Régen lehet, de ma már nem szándékozott ezt megváltoztatni.

Így bűntudat nélkül elindulhatott a saját megmérettetésére.
Fellegvárba.

Az emberek nem bíztak meg benne, csinálhatott bármit is. Soha nem jött össze, mert mindig megvolt az a bizonyos két lépés távolság.

Ezért is örült annak mikor megkapta az üzenetet. Elhagyhatja végre Szárdert és új életet kezdhet.

A mai alkalom nem számított különlegesnek. Senki még csak utána sem nézett, amikor megindult a kőfal irányába, ami Szárder határán húzódott. Erre azért volt szükség, hogy távol tartsa a szörnyeket a Falutól, akik a Fekete erdőben élnek.

Az elmúlt időszakban sokszor gondolkodott el azon, hogy mikor jön el az ő ideje, de meglepetésként érte a tegnap este. Egyáltalán nem számított arra a denevérre, de hát még egy elhagyatott vidéken is megtörténhet, az amire már születése óta vár, az álma végre beteljesült, végre Életlélek válhatott belőle.

Az Életlelkek nemes lények voltak. Az angyalok meglepetés erejével üzentek de, hogy ki választja ki a lelkeket, azt senki sem tudta. Lehetett ember, vagy misztikus lény, de ettől még a Birodalom számára jelentős pozíciót töltött be. Életlélekként az a megtiszteltetés érte, hogy szolgálhatja az angyalokat, megvédheti a Birodalmat a gonoszoktól, egészen a halála végéig.

De ahhoz el kell jutnia Fellegvárba. Ezzel a tervvel indult neki a nagyvilágnak, viszont, ahogy sokan mások, ő is félt az előtte lévő megpróbáltatásoktól.

Az útja során sok veszély leselkedhet rá, ezért nagyon elővigyázatosnak kell majd lennie.

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy eljut a végcélba és Finix Blumen reménykedett, hogy neki sikerülni fog.
Szívesen küzd egy nemes célért, ami a Birodalom jövőjét szolgálja.
Továbbá, ki ne akarna az angyalokkal találkozni?

Ha egy személy eljut a Fellegvárba, élhet azzal a lehetőséggel, hogy elfogadja az Istenek által nyújtott jutalmat. Viszont az ajándékért cserébe teljesítenie kell egy angyal kérését. Mindenki saját maga dönthet, de akkor az a döntése végleges lesz, nem lehet visszavonni. A bátor személynek egy esküt kell tennie az Égiek előtt, ami annyit tesz, hogy titkoban tartja a jutalmát és a rábízott feladatát. Ha mindezt sikeresen teljesíti szabaddá válhat és senkinek nem kell megfelelnie.

Finix felpillantott és elfintorodott.
Sötét fellegek sorakoztak az égen, eltakarva a napot.

Ahol ő élt, mindig szürkület volt, bármilyen évszak is köszöntött be, de az Szárder apró-cseprő népét nem zavarta, mert már hozzá szoktak. Számukra ez volt a természetes, de Finix sokszor elmerengett azon, hogy más városban vajon milyen lehet élni. Kiskorában hallott egy olyan helyről ahol nappal a Nap uralja az eget. Ha tehette már a kezdet kezdetén elutazott volna. De ez csak merő ábrándozás volt.

Finix annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy egyedül van a házsorok között. Még visszanézett a válla felett az otthona irányába és egy búcsú imát mormolt, arra az esetre, ha utoljára látná otthonát. Egy sóhaj kíséretében visszafordult a fal felé és folytatta útját.

Nem hozott magával sok holmit, csak a legszükségesebbeket. Nem akart sok időt eltölteni a Fekete erdőben, mert az ott élő szörnyek veszélyt jelentettek rá.

Ha lenne mágiája, nem aggódna. De mivel még nem jelent meg, ezért nem tudta magát úgy megvédeni ahogy szerette volna.

Finix Blument annyira lekötötték a saját gondolatai, hogy fel sem tűnt a környezet furcsasága. Valami nem stimmelt. És ő képes volt ezt figyelmen kívül hagyni miközben elkalandozott fejben. Ekkora felelőtlenséget. Megérdemli, ha egy percig sem éli túl a Fekete erdőben. Megszaporázta a lépteit és egyenesen a fal felé futott.

Addig tartotta amíg el nem érte az utolsó házat, ami mögött a kőfal állt. A tündér teljes erőbedobással megmászta a falat. Az érdes felülete a tenyerébe vájt, éles fájdalmat okozva ezzel, de nem törődött vele. Amikor sikerült felmászni a tetejére, megállt és visszanézett Szárderre.

Elérzékenyülve nézett le a kicsiny falujára, az otthonára. Mennyire nem szerette, de mégis, ahogy visszagondolt az elmúlt évekre elérzékenyült.

Elmorzsolt egy könnycseppet, majd egy mély levegőt vett.
Most bátornak kell lennie, mert hosszú út áll előtte és nem tudhatja mi vár rá.

Kihúzta magát, égkék szárnyát magasra emelte, így a fuvallat kellemesen megrezegtette. Várt pár percet és éppen meg akart fordulni, de a szeme sarkában észrevette Zergét, aki őt nézte.

Jól ismerte az őzgidát, hiszen ő talált rá az erdőben. A kis gida sebesülten feküdt egy Bükkfa alatt és mozdulni sem bírt. Finix még aznap este hazavitte az állatot, bekötözte a sérült lábát és addig ápolta, míg meg nem gyógyult. A kis őzgidát elnevezte Zergének. Első pillanattól fogva megkedvelte az állatot, de most búcsút kell vennie, tőle, hiszen nem viheti magával, az túl kockázatos lenne.

- Ég veled drága cimborám! Hiányozni fogsz! Vigyázz magadra! Megígérem, ha sikeresen teljesítem küldetésem, visszatérek hozzád! - mondta Finix csilingelő hangon, majd csókot dobott Zergének és megfordult.

Hirtelen megcsapta az orrát a kámfor szaga. Tudta, hogy ez nem jelent jót. Valami nem stimmel. Az érzés egyre erősödött és a fejében egy éles hang szólt, hogy meneküljön amíg még lehet. Nem volt vesztegetni való ideje, így ugrott. Éppen a levegőben volt mikor bekövetkezett a robbanás.

Finix nem vette észre, de mögötte az ég vérvörössé változott, majd egy fénycsóva siklott tova a borongós félhomályban. Nemsokára egy dörgés rezegtette meg a fák ágait, végül pedig egy egetrengető robbanás mindent elsöpört. Abban a másodpercben megállni látszott az idő és Finix nekirepült az előtte álló fának. A becsapódás hatalmas fájdalommal járt, minden porcikája sajgott tőle.

Ahogy megpróbált felállni a lába összerogyott alatta és bukdácsolva lecsúszott a nedves fűbe.

Ahogy haladunk úgy lesz egyre izgalmasabb a történet, akkor válik teljes egésszé.

Remélem örömöt talaltok a sorok között és olvasás közben átélitek azt az élményt amit egy fantasy könyv nyújtani tud.

(Puszi, Patrícia 😊)

Mit gondoltok miért robbant fel Szárderel, mi fog történni Finixel a Fekete erdőben? (Dia 😇😇😇)

Finix Naplója: Első Kriksz-Krakszok

 Sziasztok!

Megérkeztünk az első résszel!
Reméljük tetszeni fog. 😇

Finix Naplója: Első Kriksz-Krakszok

Úgy döntöttem naplót írok.

Amióta túl vagyok az életem legnagyobb krízisén, elmondhatom, hogy élek. Ami nagy dolognak számítana, ha ember lennék és nem tündér. De mivel az angyalok megáldottak a halhatatlanok adományával, ezért nem nagy szám, hogy tündér létemre még nem patkoltam el. Párdon, nem haltam meg. Mert ugyan ki támadna meg egy tündért fényes nappal a szabadban, ha annak van varázsereje? Senki. Ugye?

Csak egy sültbolond tenne ilyet.

Na de, hogy ne térjek el a tárgytól, elmondom nektek, hogy ez az első naplóbejegyzésem. Ezért előfordulhat sok hiba és félreértés tömkelege, ha valaki veszi a fáradtságot és egyszer elolvassa. Most figyelmeztetem az illetőt, kérlek ne kövezz meg a tudatlanságom miatt. Nézd el. Puszi neked!

Általában az emberek az első napló bejegyzésüket kicicomázzák, kipingálják, mintha olyan nagy szám lenne hogy elkezdtek naplót írni. Előre szólok! Nem az. Ha nem haragszotok, én eltérek a tárgytól. Nem fogok csillagokat, holdat és napocskát rajzolni minden oldalra! Nem bánom, ha meghalok, bárki rajzolhat bele, mert akkorra már kurvára mindegy lesz. Ha mégis erre veszi a fejét, arra kérem úgy tegye, hogy ne lássam. Köszike!

Hála istennek a könyv amibe írok, vastag. Szám szerint vagy ezer. Nehezemre esne cipelni mindenhova, ezért úgy döntöttem, hogy életem főbb vonulatait, itt az íróasztalomnál írom meg gyertyafénynél. Mert milyen hangulatos nem? Mint egy író, aki a könyvén dolgozik, nap mint nap verejtéket nem sajnálva, úgy én is minden este előveszem a naplómat és beleírok.

Legalább lesz mivel kitöltenem az üres oldalakat a gondolataimmal. Na meg a kalandjaimmal, mert - ajjaj - abból van bőven...

A legelejétől kezdem. Pontosabban Szárdertől, (falumtól) hiszen itt kezdődött el minden. Most hogy belegondolok, ha ilyen messziről kezdem el, az ezer oldal is kevés lesz. Na, majd meglátjuk, addigra a kezemet lehet amputálni kell a sok írás miatt.

(.......)

Azt hallottam a naplóírást terápiás céllal is alkalmazzák a halandók között. Milyen érdekes eszköz a gyógyulásra. Én hiszek abban, hogy ha kiírjuk magunkból az érzéseket, akkor sokkal könnyebben megbékélünk vele, mintha magunkba folytanánk. Ennek reményében, ugrok neki én is a napló írásnak. Nekem szükségem van most egy lezárásra az életembe, hogy tiszta lappal tudjak kezdeni. Tündér létemre sok újrakezdésre van szükségem az életben, mint egy halandónak ezért örülök neki, ha megőrzi a könyv az események egy egy szeletét.

Majd meglátjuk hosszú távon mennyire lesz sikeres, hogyan tudom szépen, kerek egésszé formálni az életem történéseit.

Nem is húzom az időt és nekiugrok a mesémnek, nehogy a végén meggondoljam magam. Kitartó tündérnek vallom magam, úgyhogy nem fogom félbehagyni az írást. Lehet a történet mesélése közben ötször elátkozom magam, hogy mekkora fába vágtam a fejszémet. De ahogy ismerem magam, nem fogom félbehagyni amit egyszer elkezdtem. Addig írok amíg el nem érkezem a jelen pillanathoz.

Mielőtt elkezdem, magamhoz veszek egy pohár limonádét (amit úgy szeretek) és átfutom ezt a pár sort amit eddig kreáltam. Utána nekiugrok a kalandomnak és leírom a történetem töviről hegyire, őszintén és kendőzetlenül.

Jó olvasást kívánok szeretett személyemhez!

2022. 10.19. (este 20:09)

Finix Blumen. (F. B.)

Utóirat: Higgyétek el, lesznek megdöbbentő pillanatok és olyanok is amikor fogni fogjátok a fejeteket a sok hülyeségem miatt. De ne aggódjatok, az csak egy múló állapot lesz. Mára már sokkal felelősségteljesebb vagyok, mint egy mai tinédzser.