5. Fejezet

 A küldetés

Cirkon Aventurin sebes léptekkel ment előre. Egyetlen célja volt csupán, hogy minél távolabb kerüljön az idegesítő testvérétől. Az agyára ment az okoskodással, plusz nem értette miért baj, hogy Finixet bezárta a börtönbe. Ő teljesítette a kötelességét, a többiről majd az apja gondoskodik.

Viszont arra már nem szívesen gondolt, hogy mennyire kérlelte őt, hogy engedje ki. Csupán ez az érzés mocorgott a lelke mélyén és nyugtalanította a herceget.

Mikor járt volna el megfelelően?

Mindig ő végezte el a piszkos munkát, neki kellett fel takarítania az apja és a testvére után hagyott mocskot, mert ezzel bízták meg, amit kezdetben nem szívesen tett meg, de később már felhagyott azzal, hogy lázadjon, vagy eltnődjön erkölcsileg helyes-e vagy nem. Lelkiismerete már nem volt, ezért Cirkon pusztán nem foglalkozott ezzel. Ahogy ezelőtt sem, most sem érezte kellemetlenül magát amikor más szemében rossznak tűnő cselekedetet hajtott végre, mert már belefáradt abba, hogy fellázadjon a sorsa ellen.

Kivételt képezett Finix és az ő kétségbeesett tekintete.

Sietve kerülte ki a szemből jövő szolgálókat, hogy minél hamarabb odaérjen a saját szobájához. Végigsétált a hosszú folyosón, egész addig amíg nem talált egy erkélyt, amit ő felszállópályának hívott. Minden folyosó végén volt egy korlát nélküli kiugró, ami megkönnyítette a tündérek dolgát. Kényelmesen repülhettek, nem zavarva a szolgálók dolgát, akik viszont nem tudták használni, mert nem volt szárnyuk.

Cirkon kilépett a nyüzsgő folyósóról és a hajnal szépségével találta szembe magát. Nem számított arra, hogy ilyen hideg lesz. Dideregve, felröppent az égbe és megkereste a tekintetével a NY felé néző tornyát és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a kedves bátyja nem rombolta le.

Régebben mikor kisebbek voltak, ő és a testvére sokszor viccelődtek egymással. Egyszer a kicsi Cirkon belopózott testvére szobájába és szórakozásból összefirkálta az arcát, amíg aludt. Az egészben az volt a vicc, hogy a kicsi Kalcit semmit nem vett észre az egészből és nyugodtan sétált be az aznap esti bálra, tudva, hogy semmi kellemetlenség nem fogja érni. De amikor az össznép észrevette a tréfát, harsány nevetésben tört ki. Kalcit először nem értette mire ez a jókedv, mikor egy szolgáló félve a fülébe suttogta észrevételét. Mérgesen hagyta ott a tróntermet és megfogadta, hogy megbosszulja aki ezt tette vele. Hamar kinyomozta, hogy az öccse a tettes.

Másnap Cirkon tornya egy robbanás következtében összedőlt, maga alá temetve a bútorok és személyes tárgyak kavalkádját. Amikor Cirkon megtudta mi történt, éktelen haragra gerjedt és durcásan közölni akarta nemtetszését az esettel kapcsolatban. Kalcit ezt a pillanatot választotta, hogy neki ugorjon az öccsének - amiből hamar verekedés lett - amikor a szüleik felbukkantak és gyorsan véget vetettek a civakodásuknak. Azóta az eset egyszer sem ismétlődött meg.

A torony összedölése után, a szakembereknek egy hétbe telt visszaépítenie az eredeti állapotába, ami elég sok kellemetlenséget okozott mind a szolgálóknak, mind Cirkonnak, aki addig a vendégszobába kényszerült. A mágia a segítségükre volt, de így is hosszadalmas folyamatot ölelt körbe.

Mostanra már mosolyogva gondolt az emlékre. Igaz, Kalcit már szászor visszakapta, de azért nem lehetett hibáztatni a terve miatt. Egy összedőlt torony nem akkora veszteség, mint ha valakit kinevetnek, az összefirkált arca miatt.

Cirkon az erkélyén landolt, majd rögtön kinyitotta az ajtót és belépett a szürke félhomályba.

A szobája egyszerű volt, semmi extrát nem tartalmazott. Az alap szükséglethez elengedhetetlen bútorokon kívül semmi dekoráció nem volt. Azóta, mióta Kalcit felrobbantotta a tornyát, nem merte otthonossá tenni, nehogy a véletlen folyamán tönkremenjenek.

Kelletlenül lehuppant a párnák közé és nagyot sóhajtott.

Nagyon fárasztó napja volt. Nem is értette Finix-nek, hogy volt ereje vele vitatkozni. Úgy érezte, sosem fogja megérteni a tündérnőt, a viselkedése miatt.

Szemben vele egy gardróbszekrény volt, amiben a ruháit tarthatta, továbbá az asztalon ahol a fegyverei voltak. A szobához tartozott egy illemhelyiség, ami egy egérlyuknak felelt meg. Cirkon sosem szerette, mert nem fért el rendesen. A szárnya túl nagynak bizonyult a fürdőszobához képest és mindig össze kellett húznia magát, de akkor is kellemetlenség érte, mert vagy beleütközött az ajtóba, vagy levert valamit a nagy termetével.

Az ablakon átszűrődő fény adott annyi világítást, hogy nem volt szüksége lámpára. Kitűnően látott anélkül is. Régebben ugyan volt a szobájában lámpa, de a robbanás következtében tönkrement a többi személyes tárgyával egyetemben.

Lerúgta a csizmáját a szőnyegre, majd levette a combjára erősített tőrt és az éjjeliszekrényre tette. A biztonság kedvéért tartotta magánál. Sokan kinevették miatta, de ő nem foglalkozott velük. Ugyanúgy horta mintha ékszert viselne.

Alvás előtt még ivott az ágya mellé tett pohárból, majd elnyújtózott a párnák között.

Cirkon túl fáradt volt, hogy levegye a ruháit, inkább hagyta, hogy a fáradtság úrrá legyen rajta és elnyomja az összes érzékszervét.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

A nap már magasan járt a felhők felett, de a Fekete erdő népe ezt nem érzékelte. A sötét fellegek eltakarták a Napot és sötétszürke ruhájukkal baljósan az erdő felett tanyáztak. Nem akartak arrébb kúszni, teret engedve egy szebb égitestnek. A táj a szürkület fátylát öltötte magára és jaj annak, akit elér a sötét fellegek haragja.

Akik a Fekete erdő, vagy a környékén születtek, ők megszokták a különös atmoszférát és nem ódzkodtak egy-egy záporeső miatt, ellenben azok akik más vidékről érkeztek, már viszolyogva figyelték a borongós időjárást.

A kastély úgy emelkedett ki a földből, mint egy világítótorony a tenger mellett. Fénye messziről látszott, így menedéket nyújtott azok számára, akik segítségre szorultak. De ez csak a látszat volt. A kastély kívülről barátságosnak, belülről veszélyesnek és ijesztőnek hatott. A sok álnokság és szenvedés beleivodott a falak repedéseibe és aki képes volt meghallani a keserves sírásukat, rájöhetett, hogy nem minden az aminek látszik.

Nincs olyan, hogy fekete vagy fehér. Minden mindennel keveredik és az ember csak nehezen tudja szétválasztani a kettőt.

Mert minden jóban van valami rossz.

Mert minden rosszban van valami jó.

Tiszta tündér nincs. Ahogyan tisztátalan tündér sem létezik. Egy keskeny mezsgyén egyensúlyozik a lélek és rajta áll, merre fordul. Vagy ekképpen: Hogyan szemléli a körülötte lévő világot.

Cirkon még soha nem érezte magát ilyen jól, mint most. Nyugalom és békesség vette körül, ami percről percre egyre növekedett. A porcikája minden egyes része ellazult és kellemesen körbe ölelte fáradt csontjait megnyugtatóan, mint egy édesanya ölelése.

De hirtelen vége szakad, mert valaki hangosan kopogott szobája ajtaján.

Cirkon mérgesen nézett körbe és fontolóra vette azt a lehetőséget, hogy megöli az illetőt bárki legyen az.

Az idegen az ajtón túlról mély levegőt vett, várt pár percet, majd újra próbálkozott.

- Cirkon! Nyisd ki az ajtód, fontos információval jöttem! - szólt.

Hosszú percekig semmi sem történt, majd a tündér gondolt egyet és belépett.

Egy halvány fénynyaláb vetült a kék szőnyegre, megpecsételve a szövet mintázatát. A porszemek apró táncot lejtettek az idegen szeme előtt. A kezével elhessegette, majd a tekintetét az ágyra fordította. Cirkon hason feküdt és az egyik lábát éppen lelógatta az ágyról. A csizmája szanaszét hevert a padlón és az egyik pont az orra előtt volt.

A tündér átlépte az előtte álló lábbelit, majd odament az ággyal szembeni székhez és leült. Hosszú lábát kellemesen kinyújtotta és várakozóan Cirkonra nézett.

- Fontos megbeszélni valónk van. - közölte. Tudta, hogy a herceg felkelt, mert látta megrezzeni a hegyes füleket.

Cirkontól egy nagy sóhaj érkezett, majd kelletlenül felült az ágyon.

- Mit akarsz Helidor? Tudod jól, hogy nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak. - szólt mogorván.

- Tisztában vagyok az etikettel, de érdekes információval érkeztem. - kötötte az ebet a karóhoz Helidor.

- Akkor mondjad! Nem érek rá napestig.

- Ma délelőtt a Fekete erdőt jártam pár tündérrel és egy kis faházra bukkantunk a fák között. Odamentünk megnézni és a ház oldalára egy furcsa szimbólumot véstek. Mintha egy spirálos V betű lenne. Nem tudom ki volt az elkövető, de nem rejtette el a remekművét. - tért a lényegre.

- A faházban volt valaki? - kérdezte Cirkon.

- Nem. Amint észrevettem a jelet, rögtön benyitottam a faházba. Bárki is volt, a nyomok arra utalnak nemrég hagyta el a helyet. Még lehetett látni a parázs maradékát a kályhában és a bevetetlen ágyat. - felelte.

Cirkon elgondolkozva nézett maga elé.

Helidor várt pár percet, hogy a herceg mondjon valamit, de csak nem akart megszólalni. Kis idő után, végül megtörte a csendet:

- Nem gondolod ezt furcsának? Mostanába egyre többször jelenik meg a szimbólum. Kell, hogy legyen valami jelentősége, máskülönbön mi értelmük lenne? - gondolkozott hangosan.

Végre a herceg megszólalt.

- Nem tudom ki rajzolgat furcsa jeleket, vagy mi ezzel a célja, de minél előbb ki kell deríteni. Apám tud ezekről? - kérdezte.

- Nem tud róla. Ha mégis, úgyis téged kérne meg az ügy lebonyolítására.

- Ez igaz, de nem akarok még egy gondot a nyakamba varrni. - válaszolta fáradtan. - Éppen elég a magam baja, nem kell tetézni.

- Tudom. De muszáj valakinek lépnie ez ügyben. Senki más nem alkalmas a feladatra, csakis te. Tudod jól. Egyébként, az apád ha tudomást szerez róla, ugyis téged bízna meg és akkor hiába nyafognál, mint egy hisztis kislány, kénytelen lennél teljesíteni a kérését.

Cirkon kelletlenül mormogott valamit az orra alatt, majd mélyet lélegzett és beletörődve megszólalt:

- Jólvan, nem bánom. Ma délután 3 órakor találkozunk a kastély előtt és végleg elrendezzük az ügyet. Semmi kedvem ezzel foglalkozni. Tudtommal más nem csinálja meg helyettem. - majd felállt és megnyújtóztatta fáradt tagjait.

A parancsnok bólogatva fejezte ki egyetértését.

Helidor érdeklődve figyelte az előtte ülő tündért. Biztos fárasztó napja lehetett. Ezt igazolják a szeme alatti karikák. Továbbá észrevette, hogy a tegnapelőtti ruhája van rajta, ami megint arra ad okot, hogy bizony a hercegnek nem volt ideje átöltözni sem. Másrészt a szobában furcsa szagok keringtek, ami inkább hasonlított a büdös zoknira, mint egy virágcsokorra. Az észrevételét, mihamarabb közölni is szerette volna.

Így szólt:

- Néha napján nem ártana szellőztetni. Olyan szag van idebent, mint egy grizzly medve barlangjában. Csavarja az orromat és, ha engem kérdezel más szaglószervét is bántaná. Mit szólna erre egy tündérnő akit felhozol a szobádba? Sikítva rohanna ki, ha megérzné a szagot - mondta.

- Nem érdekel ki mit gondol. Nekem pont így jó és kész. Tudtommal a te barlangod sem a tisztaság mintapéldája - vágott vissza Cirkon.

Helidor erre nem tudott mit felelni. Igazat beszélt a herceg. Sosem takarította ki a szobáját. Nem érezte szükségét, hiszen úgyis csak aludni jár haza. Akkor minek strapálja magát? Amire tud figyel, de az apró porszemek mindig feltűnnek a színen, mint egy idegesítő szúnyog zümmögése.

Ha máshoz ment vendégségbe, akkor jobban zavarta a rendezetlen kupi, de otthon eltürte. Úgy gondolta a lakása szolgálja őt, nem fordítva.

- Nem bántásból, de a nőket nem a szobámba hozom fel, mert ők jobb helyet érdemelnek ennél. - mutatott körbe a kezével Cirkon.

- Persze, persze. - vágott vissza Helidor, de nem szólt többet, inkább csendben maradt. Sokszor elődordult mostanában, hogy olyan témákat hozott fel Cirkonnak amire a herceg nem szívesen válaszolt.

A parancsok hosszú éveken át volt Cirkon jobbkeze és látta el jó tanácsokkal, rengetegszer kiállt mellette, ha a király leszidta, főleg amikor fiatalabb volt. Úgy tekintett rá, mintha a saját fia lenne, még akkor is ha ez nem így volt. De a szeretete nem szűnt meg, még akkor sem amikor egyszer a kis Cirkon feltűzte az alsónadrágját a várkapu falára.

Az elmúlt években megengedte magának a baráti viselkedést négyszemközt, de ha volt előadásuk betartotta a rangbéli megszólítást.

- Mint mondtam, nem fogja megtudni, mert nem hoznám fel. - akadékoskodott tovább a herceg, mint egy kisgyerek. - Az ügy lezárva! - jelentette ki.

Cirkon lassan felállt, majd elsétált Helidor mellett és a kezét futolag rátette a vállára.

Helidor meglepődött a gesztuson és melegség járta át a szívét. Egy szempillantás nem több, gyorsan bement a fürdőszobába, majd egy halk fuvallat becsapta az ajtaját, kizárva a szoba kellemetlen atmoszféráját. Helidor érdeklődve merengett a gesztuson és a szája sarka önkéntelenül mosolyra húzódott. A szíve melegséggel töltődött fel.

Mi volt ez? - Azt hitte kiismerte a herceget, de úgy látszik tud meglepetéseket okozni.

Halk sóhaja betöltötte a kis szobát.

Viszont indulnia kell, mert hívja a kötelesség, amin minél előbb túl akart esni.

Lassan felállt, majd az erkélyajtóhoz lépett. Lenyomta a kilincset és kilépett a borongós félhomályba. Az üvegajtót nem csukta be maga mögött, hagyta hadd szellőzzön a szoba.

Vett egy mély levegőt, majd a magasba röppent.

➴➵➶✽➷➵➹

Sziasztok!

Minden hónap elején összeülünk és megvitatjuk Diával mi az amit át kell alakítani a következő fejezetben és mi az ami javításra szorul. Akárhányszor újra olvassuk mindig rádöbbenünk mennyi rejtett hibát találunk egy egy részben, ami eddig elkerülte a figyelmünket. Nem tudjuk hogyan rejtőzködnek ilyen jól a helyesírási és nyelvi hibák, de amint felüti a fejüket megyünk és levadásszuk őket....😵😐

Hosszú út áll még hőseink előtt amit végig kell járniuk, ha tetszik nekik ha nem. Az élet nem habostorta és, ha azt hisszük révbe értünk sokszor rá kell jönnünk, hogy tévedünk. Sokszor egy perc leforgása alatt akkorát fordulhat az életünk amit megemészteni nem kevés idő.

Üdv: P és D.