7. Fejezet

 A futótűz

Olyan közel van a Fekete erdő a kastélyhoz. Szinte körbe öleli az épületet, mint egy védelmező kar, megóvva minden káros behatástól. Rengeteg lakóknak nem kellett félnie a támadásoktól, hiszen az erdőben élő szörnyek megakadályozták, hogy egyáltalán az épület közelébe jusson az ellenség serege. Továbbá a labirintus olyan kacskaringós útvesztőnek bizonyult idegen szemeknek amitől még egy merész halhatatlan is megretten, pláne, ha egy halandóról van szó. Ezért a Birodalom legbiztonságosabb helye mindig a Fekete erdő kastélya volt. Egyszer volt olyan a történelem során, amikor idegen seregek próbálták megtámadni a kastélyt, de amint azok az erdőbe értek, az ott élő szörnyek rávetették magukat, letépték a fejüket, szétszaggatták a végtagjaikat, és a vérüket kiszívták. Mondhatom, senki nem élte túl a rajtaütést. A harcosoknak esélyük sem volt elérni a vár kapujához. A repüléssel próbálkozók pedig úgy bugdácsoltak le az égből mint az érett tökök mert a sötét fellegek okoztak némi kellemetlenséget számukra.

Azt hinné az ember fia, hogy ha a szörnyek megvédik a kastélyt, attól még nem kedvelik az épület lakóit és mikor az alkalom kínálkozik támadásba lendülnek. Ez nem így van, egy egyszerű oknál fogva. Amikor a kastélyt építették, a tervezők nagy gondot fordítottak a védelemre. Tudták, hogy ha egy erős védelmi rendszert építenek az épület köré, azt nehezebb lesz megtámadni, ezáltal hosszú ideig fennmaradhat sérülésmentesen. Ezt figyelembe véve, alkották meg a Fekete erdőt és annak lakóit. Az akkori varázslóknak könnyű dolguk volt. Csupán a meglévő növényzetet színezték át és olyan fákat alkottak meg amik búvóhelyet biztosítanak a szörnyeknek. Messzi messzi földről veszélyes lényeket szállítottak ide. Először kicsinyenként adagolva az erdő atmoszférája miatt, majd mikor látták, hogy az adott lény megszokta helyét, akkor növelték a létszámot.

Kis idő elteltével a szörnyek megszaporodtak a vidéken, ezzel biztosítva a kastély védelmét. A lakók számára annyira természetessé váltak ezek a lények és fordítva, hogy senki nem akarta megtámadni a másikat. Félre ne értsék, attól még veszedelmes mutánsok voltak és nem váltak kezes báránnyá, csupán arról volt szó, hogy megtanultak együtt élni a tündérekkel és tiszteletben tartották a határokat. Egyszer sem támadtak ok nélkül egy halhattalanara, csak akkor ha nyomós indokuk volt, vagy veszélyben érezték magukat.

De ez ritkán fordult elő.

Senki nem emlékszik arra az időre amikor nem voltak szörnyek a vidéken, de ez senkit nem zavart. Hogy milyen volt az élet szörnyek nélkül?

Azt már nem tudhatjuk biztosan, mert a történelem homálya elfedi az emlékezést.

Egyszóval a Fekete erdő volt az első védelmi forrás. De a várnak, nem csak egy védvonala van. Ezért a szörnyek letelepítése utáni időkben kialakították a labirintust. A várfal köré magasra nőtt szimmetrikus sövényt alakítottak ki. Ha netalántán idegen betolakodók mégis átverkednek az első védvonalon, még egybe ütköznek. A labirintust úgy alakították ki, hogy az erdő felől ne legyen kivezető út. Tehát, ha egy ismeretlen egyén csoda folytán bemerészkedik a sövény közé, rossz szándékkal vezérelve, a mágia lánc akcióba lendül és gondoskodik arról, hogy még véletlenül se jusson ki a másik oldalon. Ha fordítva vizsgáljuk eme egyszerű megállapítást, akkor, ha egy idegen a vár felől próbálkozik, nagyobb esélye van a kijutásra, mint fordítva. Ugyanis a vártól indulva van kivezető út, míg az erdő felől nincsen.

A furfangos talányt egy Guy nevű varázsló eszelte ki, aki az intelligenciájáról volt híres. Nem véletlenül hívták így, hiszen a név jelentése vezető volt. Úgy gondolták ő a nemzedék első igézője és varázslója. A nagy tudású embert jószívűnek tartották, mindig segítőkész volt mindenkivel. Az emberek többsége halhatatlannak hitte, amíg egyszer egy csoda folytán el nem tűnt. Sokan úgy vélték, hogy ez nem lehet véletlen.

Az emberek egyik fele azt állította, hogy Guy jóhiszeműsége a ludas, saját maga naivsága okozta a vesztét. Míg a másik oldal úgy vélte, hogy valamelyik nagy uralkodónak szemet szúrtak a polgárpukkasztó cselekedetei, ezáltal eltették láb alól, hogy ne okozzon semmilyen problémát.

Nos, bárhogyan is legyen, a történelem számára Guy egy nagy varázslónak számított, akinek a halálát rejtély övezi. Sok talány az ő nevéhez kapcsolódik és a Birodalom számára jó lett volna, ha tovább él. De sokszor a sors kegyetlen tréfát űz és a jót előbbi taszítja a halálba, mint a gonoszt.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Helidor, a vár legmagasabb pontján ült, egy kiugróban és meredten figyelte a távolba húzódó erdő sorát. Milyen régóta itt él és még egyszer sem gondolkodott el azon, hogy mennyi erőfeszítésbe került megépíteni a kastélyt és a védelmi vonalat.

Egyáltalán nem bánta, ha még egy kicsit várnia kell Cirkonra. Szívesen üldögél még itt egy darabig. Addig szabadon elmélkedhet az élet apró cseprő dolgain.

Ásítva gondolkozott el azon, hogy mennyire elfáradt a napi munkában és, hogy kevés ideje volt pihenni. Szinte reggeltől estig talpon volt, megállás nélkül, nem hagyva magának pihenő időt. Edzeni kellett a fiatalokat, meghallgatásokon kellett részt vennie és leszázalékoltatni az öreg harcosokat, akik már közel álltak a halálhoz. Ráadásul közeledett a nyár, ami mindig rengeteg papírmunkával járt, ezt pedig Helidor utálta csinálni.

Hamarosan elindulhatnak megnézni a rejtélyes faházat. Őszintén, nem tudta mire számítson az üggyel kapcsolatban, de remélte nem rohannak a végzetükbe.

Semmi kedve nem volt gyilkolászni ok nélkül, igaz az erdő szörnyei nem támadnak rájuk. De lehet egy olyan lénnyel találkoznak, amikor szükségük lesz hidegvérre és precíz önvédelemre.

Először úgy gondolta a faházon lévő szimbólum veszélytelen, de később rá kellett jönnie, hogy mekkora barom, ha figyelmen kívül hagyja a spirális V betűt.

A jelek első ránézésre firkálásnak tűntek, nem egységes alakzatnak, pont ezért nem tűntek komolynak.

Ekkor susogó szárnycsapkodásra lett figyelmes a háta mögül. Először becsukta a szemét, várta amíg elillan a fuvallat, de az csak nem akart megszűnni. Kinyitotta szemét és sűrűn pislogva nézett az áramlat írányába.

Cirkon közönyösen nézett rá, ezüst szárnyaival hevesen csapkodva maga körül, hogy fennmaradjon a levegőben. Mögötte ott voltak a személyes őrei, a Fekete erdő egységes páncélzatába bugyolálva. A sötétszürke mellvért olyan tisztára volt csiszolva, hogy Helidor látta benne izmos testfelépítését és magasra emelt szürke szárnyait.

- Készen állok! - mondta Cirkonnak és a szemébe nézett, majd így folytatta - Ne vesztegessük a drága időnket. Mielőbb jobb lesz elintézni az ügyet.

Cirkon meg sem várva, hogy Helidor végig mondja amit akart, rögtön megindult egyenesen az erdő felé. A parancsnok elképedve nézett a herceg után, majd nagyot sóhajtva megvonta a vállát.

Nemsokra rá feltápászkodott, majd megrázta elgémberedett lábait. Kelet felé nézett, ahol szeretett tanítvány és az őrök már elmosódott pontoknak látszottak a horizonton.

- Kösz, hogy végig hallgatod a mondandómat! - mormogta magában bosszúsan. Majd felröppent a magasba.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Cirkon magasan repült a fák felett, nem törődve a szemébe csapó menetszéllel. Mindig amikor ránézett az erdőre azt a melegséget érezte legbelül, amit legelőször édesanyja karjai között lelt meg. Csak később alakult ki nála az erdő iránti vágyódás, aminek hatására mindig felé húzott a szíve, mint egy szenvedélybetegnek a vágyott drogja után.

Lenézett és látta ahogy a fák dús lombjai eltakarnak mindent ami az aljnövényzetben bújik meg. Így, hogy fogja megtalálni a keresett célt?

Hiába ismertem a Fekete erdőt, mint a tenyeremet, az utat csak Helidor tudja, de ő ebben a pillanatban is próbál utolérni, ami nehéz próbálkozás egy parancsnoktól. Én sokkal gyorsabb vagyok. - gondolta fennhéjázva, mint egy gyerek. - Helidornak fel kell kötnie a gatyáját, ha utol akar érni a levegőben.

Cirkon bosszúsan felsóhajtott mert valahol sajnálta, hogy a parancsnoknak el kell viselnie a sok hülyeségét. Helidornak hatalmas önkontrollra van szüksége, hogy eltűrje a herceg viselkedését, ami sosem lehet egy könnyű feladat.

Cirkon sokszor azt érezte, hogy szívesen megszorongatná a nyakát a viselkedése miatt, de pozíciója miatt ezt soha nem tehette meg.

Jobb is így. Ha Helidor kinyilvánítaná a véleményét, akkor sokan egyetértenének vele. Ami ellenszegülés lenne az uralkodó családdal szemben. Az alattvalók sosem mondhatják ki a valódi véleményüket. Ez a törvény már évszázadok óta él és nem kételkedem abban, hogy ez így is marad. Egyszóval, Helidor komoly problémát jelentene a családomnak, ha kinyitná a száját, amivel sokan egyetértenek, pusztán a pozíciója és életkora miatt. Mindig is egy vezéregyéniségnek számított a kastély falain belül és egyben egy bölcs szerepét is felöltötte magára, ezért mindenki hallgat rá. - gondolta. - Ő meg szembeköpte az idős tündért azzal, hogy otthagyta.

Mekkora bunkó viselkedés egy hercegtől. - szinte erre a gondolatra megmozdult benne valami, amire már régóta nem volt példa. Felébredt a lelkiismerete.

Ekkor, megjelent mellette Helidor, mint egy rossz ómen, igazolva lelkiismerete igazát. Cirkon érezte a parancsnok szúrós tekintetét magán, de a bűntudat miatt nem akart vele foglalkozni. Egyenesen suhant tovább, nem törődve benne dúló érzelmekkel.

Helidor nesztelenül Cirkon mellé repült, majd megszólalt rekedtes hangján:

- Észak felé kell mennünk! Ott van a faház. - mintha sejtené a herceg tanácstalanságát. Hirtelen mozdulattal lebukott a levegőben, majd nemsokra rá Cirkon jobb oldalán felbukkant.

- Vezess! - utasította Helidort Cirkon és a távolba nézett. - Ahogy mondtad nem érünk rá napestig.

Kijelentését néma csend követte, majd nemsokára, Cirkon észrevette, hogy a parancsnok megállt és meredten bámul a távolba.

- Mit nézel? - kérdezte, majd amikor látta, hogy kérdésére mozdulatlanság a válasz, arra fordította tekintetét amerre a tündér.

Az elé táruló látvány teljesen megdöbbentette. Annyira, hogy megállt a levegőben aminek a hatására az őrök is így tettek.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Messze, a Fekete erdő rengetegében tűz gyulladt. A lángnyelvek egyre gyorsabban terjedtek, először a fák lombjaira, majd az aljnövényzetre. Minden élőlény menekült, vissza sem nézve a vesztüket okozó tűzre, ami egyre gyorsabban terjedt. Szerencséjükre nem esett, mert a sav nemhogy eloltotta volna a tüzet, hanem helyette szította volna.

A gomolygó füst a magasba szállt, elárasztva a vidéket kellemetlen szagával, amitől a tündéreknek akaratlanul köhögniük kellett. A szájuk elé kapták a kezüket és reménykedtek abban, hogy amit látnak, az nem valódi.

Helidor megsemmisülve nézte a távolba kibontakozó jelenetet.

- Mit tegyünk Cirkon? - kérdezte kétségbeesetten.

Cirkon eltűnődött azon, hogy milyen ritkán látja a parancsnokot remény vesztettnek. Ahogy hozzá fordult segítséget várva, a szíve összeszorult a látványra. Akkor rájött, hogy nem csak neki fontos a Fekete erdő, hanem Helidornak is.

Ki volt az aki felgyújtotta az erdőt? - ez volt Cirkon első kérdése, de nem talált rá választ.

Elképedve figyelte a tüzet, ami egyre gyorsabban terjedt. Nem tudta mi tévő legyen, hiszen a lángok minden egyes perccel egyre jobban nőttek. Ha így folytatódik az egész erdő leég.

Cirkon pedig nem akart belegondolni, mi fog akkor történni a kastéllyal, ha nem lesz többé Fekete erdő.

Helidor még mindig a választ várta a hercegtől, de mikor látta, hogy ő is mennyire tehetetlen, mérgesen felhorkant és egy csípős káromkodással, megindult a tűz irányába. Cirkon még sosem látta a parancsnokot ennyire gyorsan repülni, de hát vészhelyzet volt, úgy, hogy megértette a sietségét. Utána iramodott és közben reménykedett, hogy jól jöjjenek ki a dologból.

Valaki elvetemült felgyújtotta az erdőt. Miért tette? Talán zavarták őt a szörnyek és az erdő, vagy csak taktikai húzás volt az illető részéről? - kérdezte magában.

Várjunk.

Helidor azt mondta Észak felé van a faház és a tűzgyújtás is ott keletkezett. Akkor lehet, hogy az illető nem az erdőt gyújtotta fel, hanem a faházat, viszont amikor látta, hogy a lángnyelvek átterjednek a fák lombjaira, akkor menekülőre fogta. Legalább is ő ezt tette volna, ha látná, hogy a terve rossz irányt vesz.

Cirkon utolsó gondolata az volt, hogy ha megtalálják az elkövetőt, akkor két kézzel fogja megnyúzni, nem törődve az illemmel. Bárki legyen is az, megérdemli a kínzást, mert ami a szívének kedves azért a halállal is szembemegy.

- Helidor! - ordított torkaszakadtából. - Állj meg! - mikor látta, hogy a férfi tovább repül, elkáromkodta magát.

- Hogy lehet valaki ennyire bölcs és hülye egyszerre?! - mormogta magában kelletlenül.

Helidor olyan gyorsan repült, hogy a hercegnek esélye sem volt utolérni őt. Ha egy tündért a harag fűti sokkal sebesebb bárkinél.

Itt egy medgoldás maradt, amit Cirkon nem szívesen alkalmazott.

Egy pillanatra eszébe jutott, hogy édesanyja kiskorában mindig óva intette a drasztikus beavatkozásoktól, mert attól félt azzal több kárt okoz, mint hasznot. Túl erős volt a mágiája, ahhoz, hogy ne nézzen szembe a következményekkel. De Cirkon nem bírt tétlenül állni és hagyni, hogy a parancsnok a vesztébe rohanjon és a lelkiismerete sem bírna el még egy megrázkódtatást.

Nem szívesen teszi meg, de úgy látszik Helidor nem hagy más megoldást számára.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Helidor nem foglalkozott a herceg parancsával, amit a szél suttogott a fülébe. Ha nem áll meg komoly büntetést fog kapni, de ez most nem érdekelte. Veszélyben van a Fekete erdő és neki tennie kell valamit. Bármit. Képes berepülni az égő fák közé, ha ezzel megakadályozhatja a tűz terjedését. Csak szűnjön meg a szúró érzés a szívében.

Itt nőtt fel, szinte a barátjaként tekintett az erdőre. Nem hagyhatja cserben.

Azt sosem bocsátja meg, ha nem tesz valamit, bármit amivel kiolthatja a lángokat.

Félelem volt a szívében, ha arra gondolt, hogy a Fekete erdő hamuvá lesz.

Nem engedi.

Nem engedheti.

A félelem, kicsinyként elpárolgott a szívében, helyette a harag keserű érzése telepedett rá. Helidor nemtuda ki volt az aki felgyújtotta az erdőt, de ha elkapja az illetőt, két kézzel nyúzza meg. Nem fogja érdekelni, ha az illető meghal a keze között, csak a bosszú édes íze fog számítani.

Helidor kiszúrta a legmagasabbra felcsapó lángnyelvet és egy szempillantás alatt közé vetette magát.

Cirkon megtorpant és mély lélegzetet vett. Amit most tenni fog, azt nem szívesen teszi meg, de a szükség törvényt bont. Nem veszíthetnek el egy parancsnokot, aki sokkal bölcsebb a társainál, nagyszerű harcos és több, mint két évszaszada lojális a koronához, csak azért mert most elvesztette a fejét és meggondolatlanul cselekszik.

Ezt miattad teszem! Egyszer még meg köszönöd nekem! - mormogta magában.

Ekkor Cirkon felemelte a jobb kezét és összes energiáját a tenyerébe irányította. Fekete, szikrázó fénynyaláb tört elő ujjai közül, egyenesen a sötét fellegek felé véve az irányt, akik azonnal reagáltak a herceg kezéből kiáramló energia fonálra és rögtön összekapcsolódtak vele.

Készen álltak teljesíteni Cirkon minden parancsát. Ez volt az ő varázsereje. Uralni tudta a sötét fellegeket és a működésüket.

Cirkon szeme csukva volt és összes energiáját a kapcsolódásra fordította. Nehezen tudta megtartani a fókuszát, úgy, hogy körülötte a Fekete erdő tűzben égett.

Így szólt:

- Halljátok szavam! Én szólók hozzátok, Cirkon Aventurin a Fekete erdő másodszülött hercege. Legyen kérésem égi parancs. Hallja meg minden szörny, tündér és ember a szavam aki ezen a vidéken él és lélegzik. - ebben a pillanatban a felleg sűrűjéből morajlás tört fel, mintha biztatná Urát, hogy folytassa azt amit elkezdett. - Most nektek szólok sötét fellegek. Állítsátok meg Barit Helidor-t! Mentsétek meg a tűz égő kínjától, visszahozva igaz parancsolójához. Meggondolatlan viselkedése miatt ne váljon a tűz martalékává. Továbbá, én, mint a Fekete erdő hercege, nem hagyhatom, hogy a tűz mindent elemésszem. Zúduljon hát a földre záporeső, eloltva az utolsó lángnyelvet is, ami a fák lombjait nyaldossa! Az eső hozza meg a kívánt hatást, messze menőkig szabadítsa meg a vidéket a tűztől! Az elkövető, aki felgyújtotta az erdőt, kerüljön elő, hogy elnyerje méltó büntetését! Álljon vissza a rend, amit megszokhattunk és ami biztonságot nyújt minden itt élő élőlénynek. Teljesüljön hát a parancsom!

Cirkon amint a mondandója végére ért a sötét fellegek készen álltak teljesíteni minden kérést. A fénycsík, ami összekötötte a herceget és a sötét felleget, minden mondatra egyre fényesebben szikrázott. Amint Cirkon Aventurin szája elhagyta az utolsó szót is, az eget hangos mennydörgés rázta meg, válaszolva Ura kérésre. A hangban, benne volt, az igen összes formája.

Egy sötét kéz nyúlt ki a fellegek mélyéről, egyenesen Helidor felé véve az irányt. A repülő tündér nem vette észre a mögötte zajló eseményeket. Saját vesztébe rohanva száguldott egyenesen a legmagasabbra csapó lángnyelv felé.

A tűz biztos halált ígért Barit Helidor számára. Forrófejűsége és heves haragja arra késztette őt, hogy megtalálja az elkövetőt és megbüntesse tette miatt.

Helidor józan esze már akkor elveszett amikor megpillantotta az égő erdőt.

Ekkor a felleg kéz odaért mögé és egy határozott mozdulattal rámarkolt, tenyerébe zárva a szerencsétlen tündért. A jelenet arra hasonlított, mint a mezőn játszadozó óriás, aki puszta szórakozásból vadássza le a mit sem sejtő lepkét.

Helidor meglepődött a béklyója láttán, de ideje sem volt felocsúdni, mert egy nagy rántással már távolodott is a tűztől. A szárnya kényelmetlenül szorult a tenyér és a háta közé. Nem volt mit tenni. A tündér némán tűrte, ahogy hátrafelé húzzák, egyenesen Cirkon felé.

A felleg-kéz seperc alatt odaért a herceg mellé és várakozóan megállt várva Ura következő parancsára. Ugyan Cirkon három kérést nyújtott az ég felé, egyszerre csak egy valósulhatott meg.

Cirkon bólintott, mire a felleg-kéz elengedte a kétségbeesett Helidort. Amint a parancsnok kiszabadult a béklyója szertefoszlott és helyét esőfelhő vette át. Mindent egybevetve a kéz átalakult egy súlyos esőfelhővé, majd lassan a tűz felé indult. Amint fölé ért, záporesőt zúdított a környező fákra és a növényzetre, ezzel eloltva az utolsó lángnyelvet is.

Az őrök, akik eddig vigyázállásban álltak mögöttük, Helidorra vetették magukat és két kezét összekötözték a háta mögött.

- Te is arra a sorsa akarsz jutni, mint Finix? - kérdezte Cirkon. - Mint egy veszélyes ragadozót bele kell raknunk egy üveggömbbe? Milyen kellemetlen lenne.

Helidor nem szólt semmit csak lesütötte a szemét. Teljesen egyetértett Cirkonnal.

Inkább elfordította afejét és az esőfelhőt nézte ahogy az végzi a munkáját.

Hosszadalmas időbe telt eloltani a tüzet, ugyanis addigra már nagy terület lángban égett.

Később amikor az utolsó parázs kialudt, jöhetett Cirkon utolsó kérése.

- Meg kell találnunk az elkövetőt! - jelentette ki magabiztosan Helidor - Minél gyorsabban, ha lehet!

Cirkon a szemét lassan a parancsnok felé fordította és teljes nyugalommal ezt mondta:

- Az elkövetőt megtaláljuk és szembe fog nézni tette következményével. Ne legyen a nevem Cirkon Aventurin, ha hagyom, hogy a gyújtogató megússza ép bőrrel.

Ő bólintva nyugtázta a herceg mondatát, majd egyenesen előre nézett.

- Helidor! - szólt a herceg.

- Igen?

- Ne hidd, hogy nem kapsz büntetést az előbbi viselkedésed miatt. Megértem, hogy így reagáltál az erdő tűz láttán, de nem cselekszünk meggondolatlanul. Főleg nem parancsnokként, akinek a döntésén életek múlnak. A mai viselkedésedet elnézem, de legközelebb ne forduljon elő ehhez hasonló.

- Értettem Cirkon. Sajnálom, legközelebb nem fog előfordulni. - Helidor, hogy nyomatékot adjon kijelentésének, fejet hajtott a herceg előtt.

Cirkon szemével követte a meghajlását, majd lassan a tekintetét a felperzselt területre irányította.

A kiégett földből kígyózó füstcsóva tekergett az ég felé. Egy árva lélek sem volt a felperzselt területen.

Cirkon megszakította az energia fonalat, ami összekötötte a sötét felleggel, majd egyenesen előre repült. Fentről látszott, hogy a fa ház amiért Helidor és Cirkon jött, romokban áll. A tűz elemésztette az egészet és a helyébe összeroskadt gerendákat hagyott. Úgy látszott a faház a nyommal együtt semmivé lett és az elkövetőnek pont ez lehetett a célja.

Viszont azzal nem számolt, hogy a tűz átterjed a növényzetre is.

Cirkon, Helidor és az őrök leszálltak a ház elé, majd körülnéztek. Minden csendes volt és kísértetiesen nyomasztó.

- Az elkövetőnek itt kell lennie valahol! - nézett körül Helidor a tekintetét rajta felejtve egy egy bokron. - Nem futhatott olyan messze! - állította.

Cirkon nem figyelt a parancsnokra, inkább a saját feje után ment. Elindult a Kastély felé vezető ösvényen, lassú léptekkel, fülelve hátha észrevesz valamit. Helidor némán követte az erdő sűrűjébe a herceget, remélve, hogy később majd megtalálják az elkövetőt.

- Szerintem rossz irányba megyünk főnök! - szólt egy tündér a csapatból. Húsos ujjával a sűrű fák közé mutatott. - Nem tetszik ez az egész, inkább forduljunk vissza.

- Maradj csendben Axinit, mert kitekerem a nyakad. - szólt egy idősebb szakállas úriember. Ő fogta Helidor béklyóját és kísérte az útján. - Ha még egyszer megszólalsz befogom a szádat egy nagy fasszal és akkor majd nézhetsz, mint a béka a vízben, azzal a nagy gülü szemeiddel.

A másik három őr halk kuncogásba kezdett.

- Nincsenek is olyan nagy szemeim... - motyogta sértődötten, majd megtorpant. - Hallottátok ezt a motoszkálást?

- Nem. - morogta a szakállas. - Csak a hülye dumádat halljuk.

- Nem azt. - erősködött és közelebb merészkedett az egyik göcsörtös fához. - Innen jött.

- Ha így folytatod téged szolgálunk fel a szörnyek vacsorájára. Nem érted, hogy fogd be a szád?

- Jól mondja Axinit. - szólalt meg halkan Helidor. - Az életünkbe kerülhet, ha nem figyelünk a zörejekre amik körülvesznek minket, és ő észrevette. Hát nem emlékszel mit tanítottam Galenit?

- De, de... - akadt meg a torkán a szó.

Hirtelen egy sötét alak bukkant fel a semmiből és kilőtte hosszú nyilát, ami egyenesen beleállt Axinit torkába. Úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli, arccal előre élettelen teste még egy utolsót rángatózott, majd kinyúlt.

Galenit elvágta a parancsnok béklyóját és maga mögé parancsolta, feleslegesen. Helidor nagyszerűen éretett a harchoz, nem volt szüksége arra, hogy megvédjék a seggét, ha arra kerül a sor.

Hosszú fekete prém kabátba öltözött alak bukkant fel az idegen mellett. Lila szeme világított a feljövő hold fényében. Az arca hasonlított egy koponya alakjához, mert csupa csontból állt, egyetlen bőrfelület sem díszítette. A szeme körül mély barázdák húzódtak, szemhélya hiányzott, így pislogni sem tudott. Kopasz fejéből négy szarv állt ki, hegyük éles volt, mint a borotva.

A kis csapat összehúzódott egy kört alkotva, középen Cirkonnal.

Felemelte a kezét, ujjai közül villámok cikáztak amitől a szeme még jobban világított. Egyet csentintett és az összes katona holtan végezte a talajon. Egyetlen nyekennéssel kioltott négy életet, ami olyan iszonyatos félelmet kelett Cirkonban és Helidorban amit még sosem éreztek ezelött.

Ez a valami itt élt a Fekete erdőben. Valószínűleg a szörnyek voltak a háziállatai és a barlang az otthona. Lehet a vacsorája a szegény emberek húsa volt, vagy a tündéreké akik olyan hülyék voltak, hogy messze merészkedtek a kastélytól.

Cirkon nagyot nyelt, de megkérdezte.

- Ki vagy te? - a hangja élesen hasított a levegőben. - Még soha nem láttalak.

A lény elmosolyodott, amitől a hegyes fogai kivillantak a szájából. Leengedte a kezét és világító lila szemét a hercegre szegezte.

- A Hollók császára áll előtted, a szörnyek és a fekete varjak királya.

Cirkon még sosem találkozott vele szemtől szembe. Tudta, hogy, ha megjelent, akkor valamit akar tőlük. Próbált racionálisan gondolkodni, de a saját őrei holtteste felett állva ez nehezen ment.

Körülöttük még több prém kabátos alak bukkant elő. Körbevették őket és kardjukkal feléjük mutattak. A herceg nem látta az arcukat, csak a pillantásukat érezte a tarkóján. Ugyanúgy nézhettek ki, mint a Hollókirály, annyi különbséggel, hogy nem volt szarvuk és a szemük kéken világított.

- Ideje lesz indulni. - búgta Helidor Cirkon fülébe. - Repülj a magasba én addig feltartom őket. A te életed fontosabb, mint az enyém.

- Ezt nem teheted. - fojtotta el a mágiáját Cirkon. - Nem áldozhatod fel a életed értem, ez badarság. Amúgy sem jutunk ki élve, hát nem látod? A császárnak egy csentintésébe kerül és holtan végezzük. Egyetlen megoldás van.

- Látom, nagyszerűen elbeszélgettek. - dörmögte a Hollók császára és közelebb lépett. - Halandókat most! - kiáltotta el magát és a csatlósai kettéváltak.

Kettő embert löktek eléjük akiknek a fejére egy zsákot húztak, hogy ne lássanak. Fojtott sírás szűrődött át a szövet anyagán, félelmükben összegörnyedtek. A kezüket hátrafokták és egy kötéllel megerősítették, de a lábukat nem kötötték össze.

- Ezek ketten felgyújtották szeretett erdőnket, úgyhogy büntetést érdemelnek. - mondta mély hangján a Hollók császára. - Tiétek a megtiszteltetés, hogy bosszút álljatok.

- Ez nem így volt. - zokogott az ember - Elvesztettük a fogadást, ezért fel kelett gyújtottuk a faházat. - kiabálta, de a zsák tompította a hangját. - Kérlek ne öljetek meg, ártatlanok vagyunk! Szárderből jöttünk, kérlek hadd mehessünk vissza!

- Túl sok a kérlek, nem gondolod halandó? - morogta megvetően az egyik csatlós és belerúgott az ember hátába. - Mihaszna.

- Szárder nincs többé. - mondta fojtott hangon Cirkon. - Felrobbant.

A kijelentését csend kísérte.

- Mi a feladatunk? - kérdezte Helidor a Hollók császártól és az emberek felé intett.

- Nem egyértelmű? - kérdezte - Öljétek meg őket, de a mágiátokat nem használhatjátok.

- Miért?

- Mert úgy sokkal szórakoztatóbb nézni. - válaszolta egy katona a sokaság gyűrűjéből.

Helidor megdöbbent. A szemöldökét idegesen ráncolta.

- Jó, akkor szeretnénk visszavinni őket a kastélyba, hogy megtárgyaljuk a méltó büntetésüket. - mondta komolyan és a karjával megtörölte izzadt homlokát.

- Nem érdekelnek a hülye törvények. - vakkantotta a Hollók császára. - Azt akarom, hogy itt és most öljétek meg őket.

- Mi... - akadékoskodott Helidor, de Cirkon közbe vágott.

- Rendben. - vágta rá. - Megöljük őket.

A kijelentésére az emberek még jobban elkezdtek sírni. A félelmük savanykás szagát messziről lehetett érezni, Helidor majdnem megfulladt tőle.

- Nem ez volt a terv. - mondta csendben.

- Már rohadtul nem a tervet követjük Helidor. - vágta rá Cirkon. A szívében fellángolt a bosszú, hogy igazságot szolgáltasson és a Császár alkuja kapóra jött a terve megvalósítása szempontjából.

A csatalosók lerántottak a zsákot az idegen emberek arcáról. Kezüket eloldozták és egy láncos buzogányt adtak fegyverként a kezükbe.

- Öljétek meg őket, ha már ennyire vágytok a bosszúra. - mondta a Hollók császára. - Sok sikert hozzá. - majd intett egyet a kezével és négy csatlósa odalépett hozzá.

A Hollók császára mögött megjelent egy kisebb szék, amire leült. A szék lábait sötét árnyékok takartak a kíváncsi szemek elől, mintha olyan titkos lenne miből faragták a bútort. A katonái mögé léptek, egyik jobb, míg a másik a bal oldalra állt. A két másik pedig a szék mögé állt és sátáni tekintettel bámulták a kibontakozó jelenetet.

- A többiek elmehetnek! - parancsolta a Császár, majd folytatta - Vigyétek magatokkal a hullákat is! Csak foglalják a helyet. - intett a kezével, mire a katonák egy része, akik közelebb voltak a halottakhoz feléjük hajoltak, hogy behúzzák a fák közé. Seperc alatt megtisztult az ösvény.

Helidornak nem tetszett, hogy a Hollók Császára a legjobb barátai tetemére tette a mocskos kezét, de nem szólt érte. Nem voltak abban a helyzetben, hogy nekiálljon vitatkozni mi a jó cselekedet erkölcsileg, pont azzal az uralkodóval aki az egyik gonoszt testesítette meg a Fekete erdőben. Így hát tehetetlenül nézte végig ahogy a csatlósok behúzzák a sűrű fák közé a legjobb katonáit. Próbált úrrá lenni a szíve remegésén és lenyelni a gombócot ami a torkában keletkezett.

Megígérte magában, hogy ha hazaér a kastélyba meggyászolja őket.

Kilencen maradtak az ösvényen. Cirkon értetlenül állt a történtek előtt, még akkor is ha tisztában volt azzal mit kell tenniük.

- Mire vártok? Tapsra? - kérdezte feszült figyelemmel a Hollók Császára - Gyerünk már, mihasznák! - bömbölte el magát, amitől a két tündér önkéntelenül összerezzent. Bezzeg a fönők csatlósai meg sem moccantak, biztos hozzá voltak szokva az efféle megnyilvánulásohoz.

Helidor sok mindent megélt, de ilyet még nem látott. Az egyik pillanatban a két félős halandó állt előtte, a másikban sűrű köd fogadta eltakarva a kilátást. Ezzel megnehezítették a dolgukat ha a közelharcra kerül a sor. Biztos ez is a Császár műve, hogy jól szórakozzon.

Hirtelen eltűnt a köd megmutatva a két ember hűlt helyét.

- Hova a francba tűntek? - szitkozódott a parancsnok és körbefordult, de hiába. Sehol nem látta őket.

- Nem vagyok szívtelen, ezért adtam egy kis segítséget az embereknek. - mondta halálos nyugalommal a Hollók Császára. - Így előnnyel indulnak ellenetek, ami valljuk be nagy segítség, ha jól használják fel. - majd a sötét rengeteg felé biccentett.

Ciron elkáromkodta magát, azonnal ráparancsolt Helidorra, hogy fogja el az egyik fogolyt, aki valószínűleg fejvesztve menekül az életéért. Nem juthatott messzire, úgyhogy van esélye elkapni őt.

A parancsnok morgott egyet, kitárta szürke színű szárnyát. Mély levegőt vett és befutott a sötét rengetegbe a halandó után. Muszáj megtalálnia, mert fontos információkat tudhat a spirálos V betűvel kapcsolatban. Feltéve, ha nem hazudott az előbb, mert akkor most feleslegesen üldözi az erdőben.

Cirkon egyedül maradt az ösvényen, szembe a fennhéjázó Császárral és a mitugrász csatlósaival. Arra gondolt, bárcsak tudná hova tűnt a másik fogoly, mert valahol mélyen legbelül nyugtalanította, hogy nem látta sehol.

Így hogyan győzze le? Nagyon résen kell lennie, ha nyerni akar.

Hátranézett, pont akkor, amikor az ellensége előrontott a fák mögül a buzogánnyal a kezében. A támadója meglendítette feléje, ami elől a tündér még időben hajolt el. A fegyver veszélyesen közel került a fejéhez.

Jobbra vetődött és próbált a férfi mögé kerülni, hogy onnan támadhasson.

Egyetlen kése a csizmájába volt rejtve, de nem tudta időben elővenni. Ha tud nyerni pár percet, akkor azzal megtudja ölni. Viszont ha nem, marad a puszta kéz.

A férfi megtántorodott és remegő kézzel leengedte a buzogányt a törzse mellé. Cirkon látta, hogy az ember a fáradtságtól levan gyengülve, és emiatt sokkal lassabban mozog, mint kéne. Ha nem szedi össze magát akkor nagyon csúnyán végződhet a napja.

Egy halk hang azt súgta, most kell cselekednie, ha győzni akar. Minden vágya volt, hogy pontot tegyen az ügy végére és eltűnjön a francba. Annyira felidegesítette magát a harcon, hogy majdnem előhívta a mágiáját. Nagyon kicsin múlott, hogy nem dörgött az ég, válaszolva a benne dúló érzésekre.

A halandó megfordult. Nem mozdult, egy helyben állt és meredten nézte Cirkont. A fegyverét eldobta, ami halk puffanással landolt a füvön.

- Ölj meg, nem érdekel hogyan csak csináld! - térdelt le és a kezét felemelte a feje fölé. - Leszarom az egészet, nekem már úgyis mindegy! Nem győzhetek egy tündérrel szemben és túl fáradt vagyok ahhoz, hogy felvegyem a harcot veled. - nézett a férfi Cirkon szemében. A tekintetében ott lapult a megbánás és még valami amit nem tudott értelmezni.

- Rendben. - húzta ki magát Cirkon és előhúzta a tőrt a csizmájából. - Legyen ahogy akarod. - majd célozva eldobta a kést, ami egyenesen a halandó szívébe fúródott.

A férfi úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli. Sötétvörös vére pocsojában gyűlt körülötte, átáztatva a koszos ruháját. Üveges tekintete az égre meredt, mellkasa már nem mozgott fel és le.

Cirkon próbált úrrá lenni a hidegrázáson, ami végigfutott a gerince mentén. Még sosem ölt meg egy embert ilyen könnyen, de hát ő kérte, hogy tegye meg. Valószínűleg elfogadta a sorsát és rájött arra, nem nyerheti meg a harcot egy tündérrel szemben.

Egy gonddal kevesebb. - nyugtatta magát és odasétált a tetemhez.

Kihúzta a tőrt a mellkasából, majd kiválasztott egy kevésbé koszos részt az áldozat ruháján és beletörölte. Mire felnézett látta, hogy a Hollók Császára eltűnt, vele együtt a csatlósai is.

- Nem hiszem el. - képedt el - Komolyan azért léptek le, mert nem volt szórakoztató a harc. Ezek hülyék. - mondta hangosan, pont akkor, mikor Helidor előbukkant a fák között, maga előtt taszigálva a megszökött férfit.

- Hol van a Hollók császára? - nézett körül - Hova tűntek? - kérdezte értetlenül.

- Nem tudom, de nem akarok egy percnél tovább itt lenni. - lépett elé Cirkon és visszarakta a tőrt a helyére. - Húzzunk haza a picsába. - vágta rá mérgesen. - A legjobb tündér katonáinkat vesztettük el a Hollók császára miatt.

- Tudom. - mondta vigasztalóan Helidor. - De várj Cirkon! - fordult felé - Hová tegyük a holttestet?

- Itt hagyjuk. - biccentett. - A szörnyeknek is enni kell valamit! Majd elintézik helyettünk a piszkos munkát.

A herceg ezzel lezárta a beszélgetést és felröppent a magasba. Helidor varázsolt egy ember méretű üveggömböt a férfi köré, majd felkülte a magasba Cirkon után.

A fogoly ijedten nézett körbe, majd úgy döntött inkább leül, mert az áldogálás túl veszélyesnek tűnt a gömben.

- Mára elég kalandban volt részünk. Menjünk haza. - repült Cirkon mellé Helidor.

Cirkon megszólalt az emberre nézve.

- Ne sírj, mert nincs világvége. - a férfi rettegve rájuk pillantott. - Jössz velünk a kastélyba. - folytatta.

A halandó csak a fejét rázta, hosszú zsíros haja a cafatokban lógott a ruhájára.

Cirkon mélyet sóhajtott, szánalmas volt a látvány. De annak örült, hogy a Császár végül nem ölte meg őket, hanem felajánlotta és átnyújtotta a bűnösöket. Lehet, hogy meg kellett volna ölnie mind a kettőt, hiszen ez volt a kívánság, de akkor sosem tudják meg az igazi okát, hogy miért gyújtották fel a faházat.

Cirkon nem a Császár kezére akart játszani, hanem a szerencsétlenül alakult helyzetet szerette volna jobbra fordítani. Ha a Hollók császárának nem tetszik, hogy megmentettek egy férfit, az az ő baja.

Időközben a sötét fellegek visszatértek a megszokott helyükre. A savas eső minden cseppje vidáman hullott a vidékre, ünnepelve a győzelmet. Minden visszatérhetett a régi kerékvágásba. A vidék újra megtelt élettel és a kastély méltóságteljesen terpeszkedhetett a Fekete erdő közepén.

➴➵➶✽➷➵➹