10. Fejezet

 Gondolatok

Súlytalanul lebegtem.

Az elmúlt időszakban az álmok csak fokozódtak, főleg mióta a vacsorát túléltem.

Senki nem jött be a szobámban, ezért a napok egyhangúan teltek, miközben én próbáltam kitalálni mitévő legyek.

Csak az álmok voltak visszatérő ismerősök, akik nem hagynak nyugodni és minden éjszaka megjelentek kísérteni. Így aztán elkezdtem ezzel foglalkozni, nem pedig a szökéssel.

Mindig olyan lánynak tartottam magam, aki fontosak tartotta a megérzéseit és az álmait, így ha felbukkant egy egy rögtön rohantam megnézni a könyvemben, vagy valahol, milyen jelentéssel bír, mert azt hittem ezzel bekukucskálhatok a jövőmbe. Hajtott a vágy, hogy valami olyasmit tudhatok meg, ami szigorúan titkos, vagy akár nem szabadna megtudnom, mert a jövőmbe van kódolva. A kíváncsiság hajtott, ami a rám jellemző tulajdonságok egyike volt.

Ergo egy jósnőnek gondoltam magam, amikor az intenzív álmok után felébredtem és kutakodni kezdtem. Volt amikor beváltak a megérzéseim, és volt amikor pont az ellentéte történt.

Kusza volt az egész, ezért egy idő után felhagytam az álmaim elemzésével.

Bezzeg, mióta a kastélyban tartózkodom, azóta folyamatosan visszatérnek az álmok, és úgy idegesítenek, mint egy döngicsélő szúnyog a szobában. Annyira tudni akarom a jelentésüket, de nincs hol megnéznem.

Itt nincs semmi, üres szekrényeken és rozoga ágyon kívül. Még a fal színe sem az én ízlésemnek dukál, dehát ez van, ezzel kell beérnem. Nem úgy, mint otthon Júlia házában, ahol olyan meghitt volt a környezet, hogy a virágok is dalra fakadtak kint a kertben. Ha lett volna szájuk biztos elénekelték volna a Birodalom himnuszát, vagy mi egymást.

A kurva életbe, itt aztán sose találok magamra.

Nem mintha Szárderben olyan boldog lettem volna, de hát a tündér igyekszik azzá válni, akire a szíve mélyén vágyik.

Nagyot sóhajtottam és megigazítottam a hajam, mikor az ajtón túl halk kopogás hallatszott. Arra kaptam a fejem és értetlenül néztem.

Ki tudja mióta vagyok itt, senkinek nem jutott eszébe még csak felém se nézni, erre tessék valaki most kap észbe és megnézi élek-e még.

- Igen? - kérdeztem bizonytalanul, bár több bátorságot akartam magamba erőltetni. Egy roncshalmaz voltam kívül és belül.

Durcásan arrébb toltam a tányért, amin rajta volt a reggeli kajamaradék. Igen, Emilia nem felejtett el, hűségesen hozta nekem az ennivalót, kiegészítve pár információval, amit érdemes tudnom a kastélyról és az itt élőkről.

A mágikus zár kattant és Karneol lépett be a szobámba.

- Szent szar, de büdös van itt. - fakadt ki, de azért a szemétje bejött a szobába. - Miért nem szellőztetsz?

- Te meg mit keresel itt? - roskadtam le az íróasztal elötti székre. - Mondjuk azért, mert nem nyitható az ablak.

- Megoldjuk. - lépett közelebb hozzám és egy intéssel helyrerakta amire panaszkodtam. Aranyszínű mágiája körbeölelte és felkúszott a kezén. Cseresznyevirág illat lengte be a szobát, megspékelve a tavaszi virágok aromáival. Az ablakkeret egy perc alatt átalakult, így végre friss levegő tudott beáramolni kintről.

Fellélegeztem és rögtön felálltam. Felrepültem az ablakhoz és vágyakozva néztem kifelé. Mintha onnan várnám a megváltást, ami talán sose jön el.

Élesen szívtam be az üde levegőt, amitől rögtön ellazultak a feszült hátizmaim. A görcs a nyakamban alábbhagyott és végre először azt vettem észre, hogy elmosolyodok. A kezeimmel attól még görcsösen fogtam a rácsot, reménykedve egyszer csak eltűnik onnan, de a szúró érzés a mellkasomban enyhült pár oktávot. A göndör hajamba belekapott a szél, fellibbentve a fátylat a fülemről.

- Szerintem jobban jársz, ha lejössz hozzám. Attól félek beszorul a fejed a két rács közé és akkor nekem kell kiszabadítani téged, mintha egy kutya lennél. - mérgelődött, majd morgott de nem bántóan.

- Azért jöttél, hogy felügyeljél igaz? Nem sietted el meg kell mondjam. - válaszoltam közönyösen. Nem akartam a tudtára adni mennyire örülök, hogy itt van velem.

- Hát nem. - nyugtázta. - De hoztam csokit, mert tudom, hogy az édességnek nehezen lehet ellenállni.

- Tessék? - kaptam felé a fejem, olyan gyorsan, ami nem volt jellemző rám. - Azonnal kérek belőle. - majd az izzadt tenyeremet idegesen beletöröltem a nadrágomba és várakozóan néztem le Karneolra.

Ma is elragadóan nézett ki. A meleg ellenére hosszú bordó színű nadrágot vett fel, egy világosabb pólóval. A szárnya petyhüdten terült el mögötte, mert leült az ágyamra. Semmi extra nem volt a megjelenésében, mégis olyan erőt és energiát sugárzott, amit az ember nem lát, csak érez. Történetesen én is ezért figyeltem fel rá rögtön. Volt benne valami különleges és lélegzetelállító a lényében, amit nem lehetett szavakba önteni és amikor rám nézett olyan érzésem volt, mintha mindent látna.

A kisugárzása pedig azt sugallta ő más, mint a többi. Egy kedves, illemtudó férfi tündér. Aki segít a gyengéknek, tiszteli a nőket és becsületesen végzi a munkáját. Tisztelettudóan viselkedik az idősekkel szemben és soha nem tesz olyat, ami ellentmondana a szabályoknak. Semmi extra, mégis valamiért kilógott a sorból. Lehet a furcsa szemszíne, vagy a fekete göndör haja az oka, bár a megérzésem azt súgta, hogy nem a kinézete teszi ritkává.

Azt viszont sehogy sem tudtam megérteni, hogy egy ilyen kedves és "úri tündérnek" hogyan lehet egy seggfej herceg a barátja.

- Tessék, vegyél! - nézett rám és az éjjeliszekrényre csúsztatta a tábla csoki felét. - De ne egyél sokat, mert függőséget okoz. Tapasztalat! - hívta fel rá a figyelmemet, de addigra én már letéptem a csomagolást az édességről és a számba tömtem.

- Anyám, ha ezt tudom, kettő táblát kérek a konyháról. Most már mindegy. - nyugtázta, de a halvány narancssárga szemét nem vette le rólam és egy apró nevetőránc megjelent a szája sarkában.

- Mfff.. - nyögtem mennyei hangon.

Imádtam a csokit. Ezt sosem titkoltam senki előtt. Azt sem, ha emiatt híztam pár kilót, mert nem érdekelt. Az édességért bármit megtettem volna és aki hozott nekem rögtön puszipajtásnak könyveltem el.

Igen így reagáltam régen, és most is.

Vannak lányok, akiknek a szívéhez virágcsokor, meg drága ruhák vezetnek. Az enyémhez rengeteg csoki, de csakis szigorúan futószalagon.

- Gyere ülj le ide mellém. - kérte Karneol és arrébb csusszant az ágyon. Megpaskolta makulátlan kezével a takarót, amit tegnap mosott ki Emília.

A gyűrűsujjára mutattam, ahol egy ezüst karikagyűrű fénylett.

Karneol összevonta a szemöldökét, értetlenül nézett rám, majd hamar rájött mire gondolok.

- Szívesen mesélek róla, ha akarod. - felelte rekedt hangján.

Csak bólogattam, mert még tele volt a szám édességgel és, mint tudjuk teli szájjal nem illik beszélni.

- De előbb meg kell kérdeznem, nyíltan és őszintén. Életlélek vagy?

Félrenyeltem a csokit és fuldokolva próbáltam levegőhöz jutni. Prüszkölő, kárkogó hangokat adtam ki, mire Karneol ijedten kapott észbe, és megveregette a hátam. Nem segített.

Leraktam a kezemben tartott csokit és a kancsó vízért nyúltam, ami az éjjeliszekrényen volt.

- Pfff.... - nyögtem.

- Nincs pohár látom.

- Mfff. - mutattam a fürdő irányába. Az előbb mostam el a poharat, ami most a mosdókagylón pihent. Szerettem volna, ha Karneol idehozza, azért mutogattam, mint egy néma.

Úgy látszik Karneol nem volt gyenge felfogású, mint én. Nagyon gyorsan realizálta mit akarok tőle. Egy perc alatt kilebegett a tiszta pohár a fürdőből és a kezemben landolt. Gyorsan megtöltöttem vízzel és egy húzásra lehúztam.

- Nah, végre, tudok beszélni. - nyögtem könnybe lábadt szemmel.

- Jah, kis híján megfulladtál miattam. - felelte bosszúsan.

- Nem, csak.... - akadtam meg, mert nem tudtam hogyan folytassam. Nem akartam elmondani az igazságot, mert féltem a következményektől. Úgy gondoltam, pont elég ha én tudom mi a feladatom, nem kell, hogy még többen tudomást szerezzenek róla.

- Tudom, hogy az vagy. - nézett rám komolyan.

- Nem lehetne a vízből valamilyen erősebb alkohol? - kérdeztem és a poharamat nyújtottam felé. - Úgy látom ehhez a beszélgetéshez el kell valami erősebb.

Karneol teli vigyorral rám mosolygott, elvette, majd felállt.

- Mingyárt itt vagyok. - válaszola.

- De nem tudod a vizet alkoholra változtatni? - kérdeztem kíváncsiságból.

- Ha tudnám, akkor régen nem itt tespednék a kastélyban, hanem valami puccos helyen a szerelmem karjában a pálmalevelek alatt.

ꔛꔛ𖤓ꔛꔛ

Későre járt az idő. Karneollal rengeteget beszélgettünk miután visszatért hozzám egy üveg máklikőrrel a kezében. Addigra én realizáltam, hogy tudja a titkomat és összeszedtem annyira magam, hogy megkérdezzem miből jött rá. Karneol később elmondta, hogy a találkozásunk óta van bennem valami, ami megfogta, csak sokáig nem tudta mi az. Végül nem jöttem rá, honnan, vagy miből jött rá, de gondoltam majd rákérdezek.

Helyette nagyot kortyoltam az új üvegpoharamból. Az alkoholtól úgy elkezdett égni a gyomrom, mintha a pokol tüzét gyújtották volna meg benne.

Sajnálatomra, Karneol szerint amiből eddig ittam alantas és túl egyszerű egy komoly beszélgetéshez. Ide valami ünnepélyesebb és bóditóbb szer kell, így esett a választása a máklikörre.

Amit én még sosem ittam.

Ahogy telt az idő megtudtam egyet s mást.

- Szóval akkor te egy emberbe vagy szerelmes? Egy férfiba, aki a Vaskova Monostorban él? - kérdeztem rá a lényegre, de Karneol búskomor tekintetét meglátva elbizonytalanodtam. Lehet hibáztam, és egy olyan dologba tenyereltem bele, amihez semmi közöm nem volt.

- A beszélgetésünk elején megkérdezted honnan van ez a gyűrű. - nézett maga elé Karneol a padlón ülve. Mikor visszajött, csak úgy fogta magát és leült oda, hátát a falnak vetve. Kért egy párnát a kényelem érdekében, majd, mint aki egész életében erre készült elkezdett szónokolni olyan ügyességgel, amit megirigyeltem. Mindent elmondott, főleg azokra a kérdésekre adott választ ami megfogalmazódott a fejemben. Csak úgy dőltek belőle a szavak. Végig csillogott a szeme, amikor Zafírról beszélt, a kastélyról, Kalcitról, vagy a szabályokról és pár vicces emlékről, egészen addig amíg el nem jutottunk arra a bizonyos pontra. A szerelmi életéhez.

Karneol mélyet sóhajtott és lassan lecsúsztatta az ezüst karikagyűrűt az újjáról. Felhúzta a lábát és a térdére könyökölve tanulmányozta az ékszert hosszú perceken át. Nem mertem megszólalni, nehogy megtörjem az idilli pillanatot.

Hirtelen egy összetört tündért láttam magam előtt. Egy olyat, aki túl sok mindent megélt az életben, de a csalódások és gyötrelmek még nem keserítették meg annyira a szívét és gondolkodását, hogy negatív irányba fejlődjön.

Úgy tartotta az ujjai között az ékszert, mint egy kincset, aminek minden barázdáit meg akarja vizsgálni, majd elraktározni az emlékében.

- A szerelmemet Marcusnak hívják. A Vakova Monostorban ismertem meg. Tőle kaptam ezt itt. - mutatta felém, amelyen megcsillant a lámpa fénye. - A legkedvesebb ajándékom, amit kaptam tőle.

- Gondolom nehezen indult a kapcsolatotok? - kérdeztem rá.

- Az nem kifejezés. Tudod... - nézett a szemembe, majd egy hirtelen mozdulattal a másik tenyerébe ejtette a gyűrűt és markába zárta. - Gyűlöltük egymást.

- Mert ő ember és te tündér vagy? - fészkelődtem a helyemen, mert az ágyon ülve elzsibbadtam. - Mert ha igen, akkor az nem nagy baj.

Karneol úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna "az ég piros és nem kék"

- De, basszus, az, hatalmas baj. - fakadt ki - Mert a Fekete erdő kastélyában nem fogadják el, ha nem a te fajtádból választasz párt. - háborodott fel. - Sőt tovább megyek, az egész Birodalomban elítélik ezt a szerelmet. Az embereknek idegen, a tündéreknek meg alantas. Mert mindkét fél úgy gondolja nem kell keveredni a másikkal, mert annak komoly következményei lesznek. Azzal ijesztgetik a fiatal embereket, hogy egy tündérbe beleszeretni az a sátán műve, és súlyos elme problémák következménye. Mindenképpen gyógyításra szorul az illető aki beleesik a verembe. Az öregek úgy tartják ebből nincs menekvés.

- Volt olyan, hogy az angyalok megelégelték a tündérek és emberek keveredését?

- Nemtudom. - vallotta be Karneol. - Ha igen, jól leplezték a közbeavatkozásukat. De nem ez a lényeg. Én úgy mentem a Vaskova Monostorba, hogy nem leszek szerelmes, erre tessék... Jött Marcus és felborult az életem. Utáltam, hogy apám erre kényszerített, de valahol hálás voltam, mert akkor nem ismertem volna meg őt.

- Azt mondtad gyűlölted? Miért? - kíváncsiságom sokkal tovább hajtott, hogy mélyebbre ássak Karneol szerelmi életében. Csak nehogy túl messzire mereészedjek, mint ami illendő lenne.

- Sokáig nem fogadtam el, hogy vonzódom a saját nememhez. - mondta Karneol, és fáradtan megdörzsölte a szemét. - Először elutasítottam a vágyat ami megjelent bennem, és mindenféle eszközzel azon voltam, hogy kiirtsam tövestül, vagy elfedjem a nőkkel mintha egy kellemetlen fekély lenne. De ahogy telt az idő egyre erősebben lángoltam, egészen addig míg arra vetemedtem, hogy ráhajtottam a birtokunkon dolgozó lovász fiúra.

- Kitalálom, ő egy ember volt... - gondoltam tovább a történetet. - Ezzel megmagyarázod miért nem akartál szerelmet a Vaskovában. Ott gondolom, rengeteg ember és tündér gyűlik össze, ami eléggé megnehezítette a dolgodat.

- Igen. - folytatta Karneol. - Mindig is erős jellem voltam, akinek ha kell valami vagy valaki megy és levadássza. A vadászat öröme felért a becserkészésével, és a kaland még hozzá tett egy lapáttal az élvezethez. Lépésről, lépésre terveztem el a fiú meghódítását. - Karneol itt megállt, és elgondolkozott egy pillanatra.

A poharam karimájával játszadoztam, körbe körbe simogattam az ujjammal, de egy percre sem vesztettem el a fonalat a történetben.

- Igazából sikerült a tervem. A fiú nagyon fiatal és tapasztalatlan volt, ami megkönnyítette a dolgomat. Bevezettem a vágyak és szenvedély birodalmába, úgy ahogy még előtte soha nem gondolta volna. Imádtam vele lenni....

- Aha.

- Olyan kedves volt mindenkivel. - ábrándozott - Sajnos ezt sokan kihasználták.

- Sejtésem szerint Moldavit Úr rájött a viszonyra, és közbelépett. - kiváncsiskodtam gátlástalanul.

- Nem is vagy olyan buta, mint elsőre hittem... - válaszolta Karneol és huncutul rám kacsintott.

- Nem, de túl sok ilyen regényt olvastam, és azokban mindig a szülő az akadály a szerelem kivirágozásában.

Karneol elgondolkozott a szavaimon, de csendben maradt.

Sokáig beszélgettünk és estére olyan sok tudásra tettem szert, ami megtöltött volna egy 100 oldalas könyvet is. Megtudtam, hogy Karneol otthagyta a lovász fiút a birtokukon, mikor eljött a Fekete erdő kastélyába szolgálni. Mármint nem igazából szolgálni, hanem csak beszélgetni, vitatkozni és véleményeket megosztani a kastély igazgatásával kapcsolatban. A politikából szeretett kimaradni, és soha nem kötött alkut tündérrel, mert attól félt abból csak ő jön ki szarul.

Szerették itt a kastélyban, ezért érte meglepetésként, mikor az apja bejelentette, hogy a Vaskovába kell utaznia. Ezt Karneol ellenezte, de az igazi okát nem mondta el, miért ment bele később. A lényeg, hogy mielőtt elment a Monostorba, hazament beszélni a lovászfiuval, mert el akarta mondani mennyire sokat jelentett neki az együtt töltött idő, de sajnos ezt már nem tudta megtenni. A komornyik elmondása szerint az egyik éjszaka elszökött, és azóta nem jött vissza a fiú. Karneolnak nem volt ideje keresni, így egy apró könnycseppet elmorzsolva, búcsú nélkül tova indult a Vaskovába.

Akkor eldöntötte, soha nem lesz szerelmes.

Igen, de tudjuk, hogy az élet nem habostorta. Pont ezért izgalmas.

Ott ismerte meg a nagy "ő-t", ahol a legkevésbé számított rá. Hogy hogyan történt az eset az ködös számomra. Lehet a pia hatása, hogy nem figyeltem egy idő után a szavaira, vagy a fáradtság, ami miatt elbóbiskoltam a párnán fekve.

Nemtudom.

De maradtak hézagok az emlékeimben.

Karneol mielőtt elment elmondta kinek milyen képessége van. Félálomban voltam, de amikor meghallottam Cirkonét felpattantak a szemeim. Ennek fele se tréfa. A csávónak olyan szuperképessége volt, amivel tudta irányítani az időjárást, de csak a Fekete erdő felett. Kalcit valamilyen szellemszerű mágiával rendelkezett, amivel tudott össze-vissza közlekedni a világban, ahogy kedve szottyant.

Nagyon menő.

Karneol még csomó mindenkit felsorolt, de addigra a szemem megadta magát. Túlságosan kiütött a pia. Pihenésre vágytam és rengeteg órányi alvásra.

Mielőtt elment, rám terítette a takarót, és búcsúzóul egy levelet hagyott az íróasztalomon.

Reggel felébredve rögtön kiszúrtam és elolvastam.

Karneol egy komplett haditervet írt le, hogyan szabadítsam ki a foglyokat a börtönből, és cserébe nem várt semmit. 

➴➵➶✽➷➵➹

Sziasztok! ✨

Reméljük tetszett és velünk maradtok a továbbiakban is. 💕

Puszi: P. és D. 😘